2009. március 30., hétfő



A csevegő hölgytől, aki telefonálás közben egy egész lapot telefirkál, a férfiig, aki a sivatag közepén autóroncs darabokból dinoszauruszokat hegeszt össze - bármerre nézünk, mindenfelé az alkotásnak ezzel a titokzatos kényszerével találkozunk ....

Azért törekszünk az alkotásra a lélek kimondhatatlan mélységeinek teljes erejével, mert Isten, akinek képére teremtettünk, Művész. Mikor először találkozunk vele a Biblia lapjain, nem a világmindenség szigorú törvényhozójaként vagy ítélőbírájaként áll előttünk, hanem mint Teremtő. ....

Isten művész, Isten gyönyörű. Képmását beleszőtte életünk szövetébe, innen ered belső késztetésünk az alkotásra, olyan művek létrehozására, amelyek rajtunk túlmutatnak, s melyeket néha magunk sem értünk. Talán ennél is fontosabb, hogy elhívásunk - mely magában hordozza annak lehetőségét, hogy engedelmeskedjünk vagy ellenálljunk neki - arra szól, hogy kreatívitásunkkal mintegy válaszoljunk az ő szépségére.
(Michael Card: Homokfirkák)

2009. március 26., csütörtök

potyapéntek


Ha péntek, akkor potya péntek, a panyizsuzsi blogon, azaz minden pénteken pottyan valami szép tárgy a kommentelők közül valakinek. A legutóbbi pénteken nekem pottyant egy gyönyörű panyizsuzsi medál. A medál szép csomagolásban, gyorsan érkezett. Köszönöm!

2009. március 12., csütörtök


Vedd észre, fogadd be és add tovább Isten szeretetét!


2009. március 2., hétfő

Nyitnikék

Mammkánál olvastam egy verset (Áprily Lajos: Madarak), amiről eszembe jutott egy másik vers. Ez a vers is egy kismadárról szól. Nagyon szeretem ezt a verset!! Igazi tavaszváró, reménykedő vers.


Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de -
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!